Széchenyi

Vidékfejlesztés: a keret kétharmadát meghirdették

Eddig 969 milliárd forint értékben hirdettek meg vidékfejlesztési pályázatokat. A Vidékfejlesztési Programban összesen 68 pályázati felhívást tettek közzé a mostani – 2014-2020-as – uniós pénzügyi ciklusban.

A Vidékfejlesztési Programban (VP) eddig 969 milliárd forint értékben hirdettek meg pályázatokat, az 1300 milliárd forintos keret mintegy kétharmadát – mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Vitályos Eszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában közölte: a programban összesen 68 pályázati felhívást tettek közzé a mostani – 2014-2020-as – uniós pénzügyi ciklusban. Ezek közül 35 pályázati felhívást lezártak, 33 pályázati felhívás még nyitott, 345 milliárd forintos keretösszeggel.

Hozzátette: a programban – a determinációkkal együtt – eddig mintegy 774 milliárd forintra, több mint 60 százalékra vállalt kötelezettséget az irányító hatóság. A kifizetések nagysága pedig meghaladta a 150 milliárd forintot. A kifizetések összege nagymértékben emelkedik majd, ha a projektek értékelése befejeződik – jegyezte meg az államtitkár.

(forrás: MTI)