Az EMU mélyítése: embrionális euróbüdzsé születik

A hosszú ideje tartó gazdasági növekedés és a válság emlékének megkopása nem teremtett kedvező hátteret a gazdasági és monetáris unió mélyítéséhez. A legújabb példája ennek az a foghíjas reformcsomag, amit a mini euróbüdzséről fogadtak el júniusban több hónapos tárgyalások után az Eurócsoport pénzügyminiszterei. A reform még számos kérdést megválaszolatlanul hagyott, de Párizzsal az élen a „déliek” tábora már a továbblépést tervezgeti. 

Lényegbe vágó részletek tisztázása nélkül véglegesítették júniusban az Eurócsoport pénzügyminiszterei az eurózónán belüli konvergenciát es a versenyképességet megerősíteni hivatott költségvetési eszközt. Többek között olyan kérdések maradtak megválaszolatlanul, mint az „euróbüdzsé” mérete, konkrét forrása, az allokációs kritériumok mibenléte és a valutaunióhoz nem tartozó tagállamok bevonása a döntéshozatalba. 
Több mint tizenkét órán át tartó tárgyalásokat követően az euróövezet tagjai (a többi tagállam pénzügyminisztereivel kiegészülve) júniusban Luxembourgban állapodtak meg a gazdasági és monetáris unió mélyítésének következő lépéseiről, amelyek az EU-büdzsén belül egy költségvetési eszköz létrehozását, az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) szóló szerződés módosítását és a bankunió továbbépítését foglalják magukban. 

A döntéseket június 20-21-i csúcstalálkozójukon az állam- és kormányfők változtatás nélkül hagyták jóvá. Ahogy a Mario Centeno, Eurócsoport-elnök által az Európai Tanácsnak írt levélből is egyértelműen kiolvasható volt, a tagállamok egyik területen sem végeztek a munkával, a köztük meglévő ellentétek miatt így még számos kérdés megválaszolásra vár. 

Jó példa erre az euróövezeten belüli konvergenciát és versenyképességet előmozdítani hivatott költségvetési eszköz, amit némi túlzással az eurózóna büdzséjének is szoktak nevezni. A kormányok több hónapon át tartó tárgyalásokat követően végül megállapodtak a majdani eszköz fő paramétereiről, ám egy sor kulcskérdést megválaszolatlanul hagytak. 
Az biztos, hogy az eszköz (angol rövidítése BICC) az EU27-ek közös költségvetésének a része, és nem egy azon kívüli tétel lesz. A pontos összegét azonban csak a következő hétéves keretköltségvetésről (2021-2027) tartandó politikai tárgyalásokon fogják meghatározni. 

Az alkuból és a politikusi nyilatkozatokból leszűrhető, hogy az új eszköz – legalábbis kezdetben - meglehetősen szerény forrásokkal fog rendelkezni. Bár a miniszterek által elfogadott szövegben közvetlenül nincs rá utalás, de az embrionális euróövezeti büdzsé EU-költségvetésen belüli forrása az a strukturális reformprogram, illetve annak a számottevő része lehet, amire az Európai Bizottság tett javaslatot az MFF-keretében. Ennek összege a hét évre 25 milliárd euró lenne a javaslat értelmében, ezért reálisnak tűnik a német Der Spiegel című hetilap által 17 milliárd euró körülire becsült összeg. 

A megállapodás azt is leszögezi, hogy az alku nem érinti azokat a tárgyalásokat, amelyeket az eredeti bizottsági javaslatban szereplő konvergencia- és technikai támogatási eszközről (ezek együttes összege 3 milliárd euró körül van) folytatnak majd a kormányok az MFF keretében. 

De, nem csak a majdani költségvetési eszköz összege ismeretlen, hanem a konkrét forrása is. Az biztos, hogy az EU27-ek által finanszírozott közös költségvetésből különítenek majd el pénzt, és az valószínűleg a 25 milliárd euró összegűre javasolt strukturális reformtámogatási program, illetve annak a meghatározó része lesz, de ezt ilyen formában nem vetették papírra, ami a konszenzus hiányára utal ebben a kérdésben. 

Arról sem tudtak megegyezni a tagállamok, hogy az uniós költségvetésen belül rendelkezésre álló összeget megfejeljék-e külön címzett tagállami befizetésekből. Ez egyébként származhatna külön adóból is, amilyen a pénzügyi tranzakciós adó (FTT). Így ennek az eldöntése is a jövőre maradt. Az északi országok egy ilyen pluszbefizetésben veszélyes precedenst és egy később egyre növekvő euróbüdzsé lehetőségét látták, ezért ágálnak ellene.

A déliek számára a franciákkal az élen pedig ez lenne a garancia arra, hogy idővel érdemi költségvetése lehet az egységes valutauniónak. 
A szövegből az ugyanakkor egyértelműnek látszik, hogy az új költségvetési eszközhöz kizárólag az eurózóna tagjai, illetve önkéntes alapon azok a tagállamok férhetnének hozzá, amelyek az euró előszobájában (ERM II) tartózkodnak. A többiek – Magyarországot is ideértve – tehát nem tarthatnának igényt ezekre a forrásokra (a Bizottság által javasolt konvergencia eszköz ettől függetlenül rendelkezésre állhat majd, ha egyszer elfogadják). 

A végleges szöveg értelmében „megfelelő specifikus intézkedéseket szükséges meghatározni az eszközben nem résztvevő nem eurózónabeli tagállamok számára, amikor az eszköz (BICC) pénzügyi modalitásairól döntenek majd”. Azaz, egyelőre az euróövezeten kívüli országoknak a döntéshozatalban való részvétele sem tisztázott, miként az új eszköz véglegesnek mondható pénzügyi modalitásai sem. 

A költségvetési eszközből rendelkezésre álló forrásokat alapvetően két célra lehet majd fordítani: szerkezeti reformokra és beruházásokra, de ezeknek összhangban kell lenniük az euróövezeti intézmények (Eurócsúcs, Eurócsoport) és az Európai Szemeszter szintjén (országspecifikus ajánlások formájában) által meghatározott stratégiai iránymutatásokkal. A tagállamoknak ezeknek a figyelembe vételével kell beterjeszteniük majd támogatásra szánt projektjeiket, a költségbecsléssel együtt (a részletekről lásd alább). 

A tagállamok hozzáférése az eszközhöz bizonyos feltételekhez lesz kötve. Ezek: a szerkezeti reformok és a beruházások végrehajtása, a makrogazdasági kondicionalitás és az uniós pénzügyi rendeletben  szereplő horizontális szabályok tiszteletben tartása. A tagállamok több részletben hívhatják le a támogatást az előre megállapított mérföldkövek teljesítésétől függően. 

Bár vissza nem térítendő támogatásról van szó, minimális mértékű nemzeti önrészt is megállapítanak majd a beruházás vagy a reformok összköltségének bizonyos százalékáig. A társfinanszírozási ráta egy „kiszámítható és átlátható, közösen rögzített eljárás alapján változhat” - áll a szövegben. 

Az egyes országokra a költségvetési eszközből jutó összeget (allokáció) a dokumentum szerint „átlátható módszer, és az eszköz és a jogi alap fő céljait figyelembe vevő paraméterek alapján fogják meghatározni. Erről további munkára van szükség”. Azaz, nem sikerült tisztázni, hogy az allokáció kritériuma a népességszám (ahogy a javaslatban szerepelt), vagy az egy főre jutó GDP (ahogy néhány szegényebb tagállam szeretné) legyen, esetleg mindkettő. 

A megítélt támogatásokat vissza lehetne követelni abban az esetben, ha a strukturális reformok és beruházások nem, vagy nem az eredeti terv szerint teljesültek. 

Az Európa Tanács jóváhagyását követően az Európai Bizottság júliusban elő is terjesztette jogszabályi javaslatát az új költségvetési eszköz szabályaira. 

Jogszabályi javaslat az eurózóna „büdzséjére”

A javaslat értelmében az EU pénzügyminiszteri tanácsa az Eurócsoporton belül lefolytatott egyeztetéseket követően stratégiai iránymutatásokat rögzít majd a szerkezeti reformokat és a beruházási prioritásokat illetően az eurózóna egésze számára. 

A Tanács a későbbiek során minden egyes euróövezeti tagállam számára országspecifikus ajánlásokat is elfogad majd a strukturális reformokra és a beruházásokra vonatkozóan, amelyekhez a majdani költségvetési eszközből nyújtanak majd pénzügyi támogatást. 

A Bizottság szerint mindkét intézkedés az európai szemeszter nevű uniós szintű gazdasági-tervezési ciklusba illeszkedik majd és teljesen összhangban lesz az ott megfogalmazott ajánlásokkal. A költségvetési eszköz végrehajtását is időben az európai szemeszterhez igazítják, miközben az eszközt megpróbálják összehangolni más beruházási forrásokkal, így a kohéziós politikai forrásokkal, az európai hálózatfinanszírozási eszközzel és az InvestEU nevű programmal, ami a jelenleg futó Juncker-terv folytatása lesz a következő hétéves keretköltségvetésben. 

Az euró előszobájában (ERM II) tartózkodó nem eurózóna-tagok önkéntes alapon hozzáférhetnek majd a költségvetési eszközhöz. Ennek érdekében – mutat rá a Bizottság – megfelelő rendelkezéseket kell majd elfogadni. 

A szerkezeti reformokra és a beruházási prioritásokra vonatkozó ajánlások az európai szemeszter keretében elfogadott országspecifikus ajánlások részeivé válnak majd a jövőben az euróövezet tagjai számára. 

Franciaország már a továbblépésen gondolkozik

Egy új növekedési paktumra tett javaslatot július első felében az egységes valutaövezet számára Bruno Le Maire, francia pénzügyminiszter, aki azt is világossá tette, hogy Párizs nem fog megelégedni egy szerény méretű euróbüdzsével és egyáltalán nem engedne beleszólást a többi EU-tagállamnak az euróövezetet érintő döntésekbe. „Olyan nem fordulhat elő, hogy valaki belül is van, meg kint is van” - szögezte le Bruno le Maire. 

A francia kincstár főnöke három pilléren nyugvó növekedési tervet (paktumot) javasolt a jelenleg 19 tagú euróövezet számára, és Párizs régi vesszőparipáját elővéve amellett érvelt, hogy a nem egységes valutával fizető országok ne kaphassanak beleszólást az eurózóna döntéseibe. 

Bruno le Maire – aki a brüsszeli Bruegel kutatóintézetben vázolta fel Párizsnak az euróövezet további reformjára vonatkozó elképzeléseit – elismerte, hogy az Eurócsoport júniusi megállapodása a konvergenciát és a versenyképességet szolgáló költségvetési eszközre, egyfajta mini euróbüdzsére, elmaradt a francia várakozásoktól, mindazonáltal „egy mini forradalom”, mert „első ízben vehetjük készpénznek azt, hogy az eurózónának saját, önálló költségvetése lesz”. 

A francia pénzügyminiszter szerint, ha ez biztató első lépés is, szükség van a mielőbbi továbblépésre annak érdekében, hogy ne egy újabb kiadós gazdasági és pénzügyi megrázkódtatás gerjesszen étvágyat az elkerülhetetlen újabb reformokhoz. „Ha azt akarjuk, hogy ne csak Kína és az Egyesült Államok formálja a 21-ik századot, hanem Európa is, akkor cselekednünk kell” - közölte. 

Bruno le Maire arra is emlékeztetett, hogy az eurózóna büdzsé két évvel ezelőtt még tabunak számított az EU-ban. 

A félkész költségvetési eszközzel kapcsolatban leszögezte, hogy Párizs nem fog megelégedni egy kis összegű eurózóna költségvetéssel, és lényegesnek tartja, hogy az egységes valutauniót érintő döntéseket a 19-ek saját körben, a többi tagállam kizárásával hozzák. „Valamennyi az eurózónát érintő döntést kizárólag a tagállamok hozhatnak meg. Olyan nem fordulhat elő, hogy valaki egyszerre van kívül és belül is” - hangsúlyozta. 

Párizs számára egyértelmű, hogy a leendő eurózóna büdzsé forrásainak egy része a következő többéves keretköltségvetésből (vagyis az EU28-ak közös büdzséjéből) kell, hogy származzon, míg a másik részének az ún. saját forrásokból (tagállami befizetésekből), például a pénzügyi tranzakciós adó (FTT) bevételeiből. A finanszírozás szabályait egy kormányközi megállapodásban kellene rögzíteni, ami ugyan francia szempontból messze nem ideális, de átmeneti kompromisszumként vállalható. 

Bár néhány ország ellenállásán ez most megbukott, Franciaország abban a kérdésben sem fog tágítani, hogy a leendő eurózóna-büdzsének a strukturális reformok és a konvergencia mellett  egy stabilizációs funkcióval is kell majd rendelkeznie, „enélkül ugyanis – ahogy arra számtalan közgazdász már rámutatott – a közös költségvetés nem hatékony és nincs sok értelme”. 

A francia pénzügyér nem hisz a megerősített együttműködésben, abban, hogy ha erre nincs készség egyes tagállamok részéről, akkor a hajlandók hozzanak létre olyan alapot, ami gazdasági sokkhatások esetén védelmet jelentene – például egy munkanélküli segélybiztosítási rendszeren keresztül – a megszorult partnereknek. 

Le Maire szerint ilyen kétsebesség talán elképzelhető volt korábban, amikor nem léteztek komoly erőt képviselő populista, szélsőséges politikai erők. De, most csak a megosztottságot erősítené és komoly veszélyforrást képezne. Ezért nem híve semmilyen kimaradási záradéknak (opt out-nak), igaz, azzal is tisztában van, hogy így hosszabb időt fog igénybe venni az előrelépés. 

Le Maire úgy véli, hogy az eurózóna igazi Achilles sarka az alacsony, 1,2-1,5 százalék közötti növekedés, ami szerinte tarthatatlan akkor, amikor Lengyelország éves szinten a GDP 5, az Egyesült Államok pedig 3,5 százalékkal növekszik. 

Ennek leküzdéséhez Párizs egy új növekedési szerződést (paktumot) javasol, aminek három pilléren kellene nyugodnia. Először is a szerkezeti reformok végrehajtásán és az államháztartás egyensúlyban tartásán. Ebből a szempontból jó példaként hozta fel Emmanuel Macron gazdasági modernizációs programját, ami többek között a munkaerőpiac, az adórendszer és a nyugdíjrendszer átalakítását irányozza elő. 

A második pillérnek a beruházásnak kellene lennie úgy, hogy az ehhez megfelelő fiskális mozgástérrel rendelkező országoknak – és kiemelten a nagy többlettel rendelkező németeknek – többet kellene költeniük innovációra és infrastrukturális beruházásokra. Harmadik prioritásként pedig az euróövezet további megerősítését jelölte meg, aminek magába kellene foglalnia a bankunió kiteljesítését, az egységes tőkepiaci uniót és a közös büdzsét.

„Igen, az egészséges és kiegyensúlyozott közpénzek fontosak, de nem elégségesek. Nem lehet több szerkezeti reformot sürgetni garanciák nélkül arra nézve, hogy egy újabb válság esetén szolidaritásban lesz részük a bajbajutottaknak” - mutatott rá. 

Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy Írország és Spanyolország hiába rendelkezett költségvetési többlettel és impozáns mérleggel a szerkezeti reformok terén, a 10 évvel ezelőtti gazdasági válság mégis két vállra fektette őket. „Európa nem alapulhat kizárólag a tagjainak az egymással folytatott versenyén, szolidaritásra is szükség van” - tette hozzá. 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jólétet biztosító növekedés hiánya végzetes veszély lehet Európa számára. „Az euró gyenge pontjainak a fel nem ismerése az, ami megnyitja az utat a populizmus előtt. Nem lehet stabilitás prosperitás nélkül” - közölte. 

Le Maire első lépésként az eurózónán belül a szociális konvergenciát és az adóharmonizációt nevezte az egyetlen lehetséges helyes iránynak. Szükségesnek tartaná az európai szociális pillér végrehajtását, és a minősített többségi döntésekre való átállás megkezdésével és a társasági adóalap harmonizációjával az elindulást a nagyobb adóharmonizáció irányába. 

A franciák Európa technológiai szuverenitását is fontos célnak tekintik, ami egy közös európai iparpolitikát és az uniós versenyjogi szabályok módosítását feltételezi, ami megnyitja az utat a globálisan versenyképes európai bajnokok felemelkedése előtt. Ezzel összefüggésben utalt a közös német-francia-lengyel javaslatra a versenyjogi szabályozás módosításáról szóló vita elindítására. 

„Tíz évvel a gazdasági válság után a helyzet egyértelmű. Az emberek haboznak a nacionalizmus támogatása és az európai építkezés új lendületbe hozása között. Ennek az eurózónából kellene kiindulnia, mert ez az európai architektúra magva. Vagy létrehozunk egy eurózóna-költségvetést, és megmutatjuk a polgároknak az előnyeit, vagy az euroszkepticizmust fogjuk táplálni” - fejtette ki a francia pénzügyminiszter. 


Az előzmények: a mesebergi német-francia csúcs


Az eurózóna mostani, minimális reformja az öt uniós intézmény elnökeinek évekkel ezelőtti jelentéséből és abból a nyilatkozatból indult ki, amit 2018 júniusában fogadott el a németországi Mesebergben Angela Merkel német kancellár és francia kollégája, Emmanuel Macron. 

Berlin és Párizs 2021-től közös euróövezeti büdzsét javasolt a Mesebergi Nyilatkozatban, amit Angela Merkel és Emmanuel Macron találkozóját követően fogadtak el és tettek közzé, kísérletet téve a francia és a német pozíciók összebékítésére és közös platformra hozására az EU jelenét és jövőjét meghatározó kérdéseknél. 

„Franciaország és Németország közös ambíciókkal tekint az európai projektre: demokratikus, szuverén és egységes Európa, egy versenyképes Európa, amely a virágzás alapja és megóvja gazdasági és szociális modelljét, továbbá kulturális sokszínűségét, egy olyan Európa, ami előmozdítja a pluralizmus, a szolidaritás és az igazságosság közösen vallott értékein alapuló nyílt társadalmat, ami fenntartja a jogállamot az EU minden pontján és népszerűsíti azt külföldön, egy olyan Európa, ami kész nemzetközi szerepvállalásra a béke, a biztonság, a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében, és amely vezető szerepre törekszik az éghajlatváltozás elleni harcban, egy olyan Európa, amely sikeresen kezeli a migráció jelentette kihívást”.

Ezzel a felütéssel indult az a közös nyilatkozat, amit több hónapos előkészületek után kedden a németországi Mesebergben hagyott jóvá a német kancellár és a francia köztársasági elnök. 

A nyilatkozat legfigyelemreméltóbb eleme egy eurózóna-büdzsé közös kezdeményezése 2021-től, elfogadva ezzel Emmanuel Macron egyik fő követelését. 

A nyilatkozat versenyképességről és gazdaságpolitikáról szóló részében mindenekelőtt összekapcsolnák a strukturális alapokat a gazdaságpolitikai koordinációval a gazdasági, szociális és fiskális konvergencia erősítése érdekében. 

Megerősítették továbbá elkötelezettségüket a nyitott piacok, a multilateralizmus és egy ambiciózus uniós kereskedelmi politika mellett. 

A két ország a társulási adó területén valós adókonvergenciát kíván létrehozni. Ezt szem előtt tartva közös álláspontot alakítottak ki a közös társasági adóalapra vonatkozó bizottsági javaslatról, felgyorsítva szándékuk szerint a jogalkotást.  2018 végéig EU-megállapodást szerettek volna látni a tisztességes digitális adózás kérdésében (ez azóta sem sikerült).  

A Gazdasági és Monetáris Unió mélyítését illetően a két ország egy útitervet javasolt az eurótérség további megerősítése és mélyítése céljából, valamint egy tényleges gazdasági unióvá történő átalakítására. 

Első lépésként szükségesnek tartanák az Európai Stabilitási Mechanizmusról szóló kormányközi szerződés módosítását egy közös pénzügyi védőháló eszköz létrehozása érdekében (erről lásd lejjebb). Még mindig első lépcsőben fontosnak nevezték a tagállami elővigyázatossági eszközök hatékonyságának fokozását és az ESM szerepének megerősítését a jövőbeni országprogramok felmérésében és nyomon követésében. Második lépcsőben „gondoskodhatunk aztán az ESM-nek az uniós jogi keretek közé történő beemeléséről”, megőrízve igazgatásának a kulcselemeit” - fogalmaznak. 

További munkát tartottak fontosnak a szanálással összefüggő likviditási támogatás megfelelő keretéről. A feltételesség szerintük továbbra is az ESM-ről szóló szerződés elidegeníthetetlen elve kell, hogy legyen, és arra is felhívják a figyelmet, hogy az ESM által a jövőben nyújtandó pénzügyi támogatásnak is magába kell foglalnia egy elemzést az államadósság fenntarthatóságáról. A német-francia nyilatkozat hangsúlyozta, hogy valahányszor egy tagállam pénzügyi segtíségért fordul az ESM-hez, egyidejűleg az IMF-től is kérhet hitelt. „Az ESM nevét meg lehet változtatni” - céloz szűkszavúan a közös dokumentum nyilvánvalóan arra a lehetőségre, hogy az ESM-ből idővel Európai Valutaalap jöjjön létre. 

A nyilatkozat leszögezte, hogy az ESM-nek kell lennie a pénzügyi védőhálónak az egységes szanálási alap (SRF) számára és hitelnyújtás formájában nyújtana segítséget a bajba jutott eurózóna-beli bankoknak. Az ESM új funkciója a papír nagyon óvatosnak tűnő megközelítése szerint 2024 előtt kellene hatályba lépnie. A védőháló tűzereje nem lehetne nagyobb a bankszanálási alapénál, de nagyjából hasonló volumenűnek kellene lennie. 

A bankunió hiányzó láncszeméről, a betétbiztosítási rendszerről mindössze annyi szerepel a papírban, hogy „az útiterv az EDIS-ről folytatandó politikai tárgyalások megkezdéséről a júniusi Európai Tanács-ülése után vehetné kezdedét. 

Nyílván Emmanuel Macron kedvében járva Berlin és Párizs egy euróövezeti büdzsé létrehozását is javasolta 2021-es kezdéssel az EU-kereteken belül a versenyképesség, a konvergencia és az eurózóna stabilizálásának elősegítésére. Ennek finanszírozásáról szóló döntéseknek „figyelembe kellene venniük a következő többébes pénzügyi keretről folyó tárgyalásokat”. Az eurózóna-büdzsé forrásai részben tagállami hozzájárulásokból, az adóbevételek allokációjából és európai forrásokból származnának, bár ennek mibenlétét nem részletezi a nyilatkozat. Az eurózóna büdzséjét több évre előre határoznák meg. 

Az eurózóna-költségvetés célja a versenyképesség és a konvergencia, ami a nyilatkozat szerint az innovációba és a humán tőkébe való beruházáson keresztül fejtené ki hatását. Új befektetéseket finanszírozhatna és alkalomadtán a nemzeti kiadások helyébe léphetne. 

„Meg fogjuk vizsgálni egy európai munkanélküliségi stabilizációs alap kérdését súlyos gazdasági válságok esetére, de pénzügyi transzferek nélkül. Francia- és Németország egy munkacsoportot fog felállítani azért, hogy a 2018 decemberi EU-csúcsra konkrét javaslatokat terjesszen elő” - olvasható a dokumentumban. Ami azt is leszögezte, hogy az eurózóna büdzsét érintő stratégiai döntéseket az euróövezet tagjai hozzák majd meg. A kiadásokról szóló döntéseket pedig az Európai Bizottságnak kellene végrehajtania. 

Az ESM reformja és helybenjárás a bankuniónál

A pénzügyminiszterek által elfogadott két másik megállapodás közül az egyik az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) refomja és a bankunió kiteljesítése lett volna. 

A tagállamoknak azonban ezúttal sem sikerül helyére illeszteniük a bankuniós kirakós „játék” utolsó építőkockáját, az európai betétbiztosítási rendszert (EDIS). „Amíg magas a rosszul teljesítő hitelek aránya és kételyek lengik körül az olasz bankrendszert, a németek egy lépést sem mozdulnak” - világította meg a helybenjárás fő okát a BruxInfónak egy uniós diplomata. 

A görög hitelválság tetőpontján létrehozott kormányközi pénzügyi mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) alapító szerződését viszont módosították, de a többek között az Európai Bizottság által javasolt Európai Valutaalap terve egyelőre lekerült a napirendről. Az inkább kozmetikai változások része egy, az IMF-éhez hasonló elővigyázatossági kölcsön nyújtásának jövőbeli lehetősége, ám az előrelépést árnyalja, hogy ehhez jószerivel csak azok az országok férhetnek majd hozzá, amelyeknél „fut a szekér”, és nem pedig a ténylegesen rászorulók.

Arról már tavaly decemberben létrejött a megállapodás, hogy az ESM lesz a közös bankszanálási alap biztonsági tartaléka (backstop), arra az esetre, ha a pénzügyi alap forrásai nem lennének elegendők nagyobb pénzintézetek szanálására. 

Meglehetősen vegyes képet festett a gazdasági és monetáris unió mélyítéséről közzétett jelentésében az Európai Bizottság közvetlenül a pénzügyminiszteri megállapodást megelőzően. 

A Bizottság ebben rámutatott, hogy a gazdasági és monetáris unió hiányosságainak pótlásában az utóbbi években elért számos figyelemreméltó eredmény dacára még lényeges lépések maradtak hátra az egységes valuta hosszú távú stabilitásának a biztosítására.

„Ez a Bizottság keményen küzdött a gazdasági és monetáris unió megvalósításáért: sokat sikerült elérni, de még sok a tennivaló. A polgáraink javát szolgáló munkahelyteremtésről, növekedésről és társadalmi igazságosságról van szó. A cél gazdaságaink stabilitásának és ellenálló képességének megőrzése, és cél, hogy Európa képes legyen jövőjét saját kezébe venni” - szögezte le a jelentés kapcsán Jean-Claude Juncker, a november elsején távozó testület elnöke. 

A Bizottság jelentésében újfent szorgalmazta, hogy az ESM-et idővel illesszék be a közösségi jogba, amitől főleg a mechanizmusba legtöbbet befizető kormányok ódzkodnak. 

A Bizottság – amely az öt uniós intézményi elnök 4 évvel ezelőtti jelentésének tükrében vont mérleget a mélyítés eddigi eredményeiről – hasonló csalódottsággal állapítja meg azt, hogy a kormányok az ambiciózus korai tervek ellenére továbbra is adósak a bankunió kiteljesítésével.

Az utolsó építőkocka, a közös betétbiztosítási rendszer (EDIS) elsősorban Németország és a Hansa-szövetségbe tömörült északi tagállamok ellenállása miatt nem került még a helyére. 
Utóbbiak bármilyen előrelépésnek azt szabták feltételéül, hogy a dél-európai tagállamokban számottevően csökkentsék azokat a kockázatokat, amelyek a nemteljesítő hitelekkel állnak összefüggésben. Északon az aggodalom elsődleges forrását az olasz bankok birtokában lévő kockázatos hitelek jelentik. 

A Bizottság legfrissebb eredményjelentése szerint a nemteljesítő hitelek aránya az összes uniós bankot tekintve tovább csökken, 2018 harmadik negyedévében pedig 3,3%-ra esett vissza, folytatva a válság előtti szintek felé tartó csökkenő pályáját. A testület ezért létfontosságúnak tartja az euróövezet közös betétbiztosítási rendszerével kapcsolatos előrelépést, ami első lépcsőben a politikai tárgyalások megkezdését jelenti. (A Bizottság egy második javaslatában éppen a finanszírozó országok ellenállásának gyengítése érdekében már egy kétszakaszos, könnyített áttérést javasolt az egységes betétbiztosítási rendszerre, ám ez még így is elfogadhatatlannak bizonyult). 

Brüsszel jelentése arra is sürgette a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a tőkepiaci unió terén az előrehaladást, és fokozzák az euró nemzetközi szerepének megerősítésére irányuló munkát.

Forrás: Bruxinfo