Bonyhádon tartottunk tájékoztató fórumot

„TOP CLLD helyi pályázati felhívásokkal kapcsolatos tájékoztató fórum – Bonyhád” címmel tartott szakmai rendezvényt a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Bonyhádi Helyi Akciócsoporttal közösen 2019. szeptember 5-én.

A fórum célja a TOP-7.1.1-16 – H – 102 – 2 kódszámú „Élő város” - Helyi közösségi és kulturális innovatív programok, együttműködések támogatása - című helyi felhívás nyertes pályázóinak tájékoztatása volt.

A résztvevőket Dr. Puskásné Dr. Szeghy Petra Bonyhádi Helyi Akciócsoport munkaszervezet vezetője köszöntötte.

Ezt követően a Bonyhádi HACS munkatársa, Énekes Andrea mutatta be a támogatási kérelem feltöltésének menetét az elektronikus pályázatkezelő (EPTK) rendszerben.

Bölcsföldiné Csaba Zsuzsanna, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója a projektmegvalósítás legfőbb feladatait ismertette a pályázókkal. Előadásában kitért többek között a beszerzések lefolytatására, a módosítási igények benyújtására, a mérföldkövek szerepére, beszélt a beszámolók és elszámolások elkészítéséről, valamint a helyszíni ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokról.

A jelenlévőket biztosította a Programiroda támogatásáról, mivel a SZPI munkatársai a díjmentes szolgáltatásaikkal teljeskörű segítséget nyújtanak a projekt megvalósítás bármely szakaszában.